Menyasszonyi ruha feladási és fűzési tippek

Ha az ember lányának hátul fűzős, ráadásul nagy ruhát rendelt ez ég – ne adj isten még abroncsot is kapott hozzá, annak felvételéhez segítségre szorul. Bizony meggyűlhet a baja a felkért öltöztető(k)nek az álomruha elrendezésével, fűzésével, ám már a feladásánál is gondok jelentkezhetnek. Ezeket a ruhákat a szűk derékrész miatt általában felülről érdemes feladni, ám ez odafigyelést igényel, mert eközben sérülhet a frizura és a smink is.

Esküvőszervezőként már van némi rutinom a menyasszonyok felöltöztetésében, azonban ezt a feladatot általában a koszorúslányoknak delegálja a menyasszony, így érkezzen számukra néhány hasznos tanács.

Ha abroncsos ruháról van szó, legelőször mindig az abroncsot vegyük fel. Derékra kell felhúzni (a méretét elvileg a szűk derékvonalra igazították) úgy, hogy ne csúszkáljon, hiszen ez fogja megtartani a ruha szoknya részét – eloszlatva az egy szakaszra eső súlyt.

Ezt követi a ruha feladása. Hogy a frizura és a smink is egyben maradjon – nem is beszélve az előzőleg már-már beműtött fátyolról, érdemes egy bizonyos pozíciót felvenni. Egyik kar kerüljön az arc elé, a másik pedig oldalra, és a kezet összekulcsolva beton biztosan tartsuk meg ezt a kéztartást mindaddig, amíg a ruha teljes egészében át nem ért a fejen. Így biztosan védjük a ruhát elölről, hogy nehogy a festékes archoz érjen véletlenül illetve oldalról a frizurát.

Huh, végre túl vagyunk a nehezén, a ruha is megúszta foltok nélkül, frizura egyben – most egy kis igazítás következik. Többrétegű ruha esetén a rétegeket alulról, egyesével igazgassa rá az öltöztető az abroncsra. Mikor ez megvan, következzék a második kihívás: a fűzés.

A ruha befűzése

A fűzés ideje alatt a menyasszonynak stabil terpeszállás ajánlott, esetleg meg is lehet kapaszkodni valamiben.

Fűzőzsinór esetén

Ha zsinórt adtak a ruhához, annak befűzése nem jelent akkora kihívást: keresztbe fűzze át az illető a bújtatókon a zsinórt, szorítsa meg a kívánt helyen, kösse meg stabilan és szépen, majd a lelógó részt bújtassa a fűző alsó rész alá. Finom vonalvezetésű vagy hercegnős ruha esettén javaslom, hogy mindenképpen ragaszkodjunk szalaghoz vagy varrott fűzőszálhoz, hogy az elegáns összhatás hátulról nézve is érvényesüljön.

Fűzőszalag esetén

Ha szaténszalagot vagy bármilyen más varrott fűzőszálat kapunk, azzal rendkívül látványos hátrészi megoldásokat érhetünk el. Itt utat engedhetünk némiképp a kreativitásnak is, hiszen többféle fűzési technika közül választhatunk. Ez kicsit időigényesebb és nagyobb precizitást igényel.

1. Fűzhetjük keresztbe, mintha cipőfűzőt kereszteznénk

2. Fűzhetjük diagonálba: ebben az esetben a balról jobbra induló szálak felül, a jobbról balra indulók viszont mindig egy szinttel alatta helyezkednek el.

Ezeknél a megoldásoknál nagyon kell ügyelnie arra az öltöztetőnek, hogy a fűzőszál ne csavarodjon, mert nagyon rombolhatja az összhatást.

Végül az öltöztető húzza meg a fűzőt azoknál a részeknél, ahol nagyobb tartásra van szükség. A maradék fűzőszálat kössék meg erősen, majd bújtassák be a fűző alsó csücskébe. Véleményem szerint a keresztbe fűzős jobb oldali képnél a masnit jobb lett volna bedugva eltüntetni…Például olyan módon eldolgozni/visszadugni a végét mint a diagonál fűzésnél a bal oldali képen tették.

Fűzős ruhák esetében sajnos számolni kell azzal, hogy a fűző rész enged, ezzel együtt enged a szorosság és a ruha tartása is. Ennek egyenes következménye, hogy egy idő után a ruha elkezd lefele csúszni, és eljön az a pillanat, amikor igazítani és szorítani kell a fűzésen.

Ha a menyasszonynak hosszú időt kell eltölteni ülve – pl. autóban, érdemes a ruhát lazábbra fűzni, majd megérkezéskor ráigazítani, ugyanis a szoros fűző ülve igencsak korlátozza a menyasszonyt a levegővételnél.

Uszály elrendezése

A segítő hátulról fogja meg az uszályt két oldalról. Dobja fel a levegőbe anélkül, hogy elengedné, majd tegye a földre. Ezzel a módszerrel gyönyörűen, ránc- és felhajtódás-mentesen lehet a ruha uszályát eligazítani.

Valójában nem nagy ördöngösségekről van szó. Adjunk instrukciókat a segítőnek, és szánjunk az öltözködésre kellő időt: az összhatás garantáltan megéri a fáradozást!

Ha vannak még kérdéseid a témában, tanácsot szeretnél kérni, vagy segítségre lenne szükséges az esküvőd megszervezésében, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Konzultálok az esküvőszervezővel